Tedd a jót!

2009-es esztendő eseményei


2009. januárban közgyűlésen összegeztük az előző évet, és hagytuk jóvá a 2009. év tervét.
 
2009. február 16-án Taczman Mária egyetemi hallgató beszámolót tartott a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról, amelyet Ausztráliában rendeztek meg.
 
2009. március 16-án dr. Bedécs Gyula tanár, történész tartott előadást „Az első világháború emlékhelyei Galíciában, Isonzón és Doberdón” címmel.      
 
2009. április 17-én kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, amelyet dr. Lanczendorfer Erzsébet, a győri KÉSZ tiszteletbeli elnöke vezetett.
 
2009. április 20-án Besenyi Vendel tagtársunk tartott élménybeszámolót a szentföldi zarándokútjáról.
 
2009. május 25-én Dávid Áron régész tartott előadást az M 6-os autópálya építésénél előkerült leletekről.
 
2009. május 16-án Kárpátalja népeiről és nemzetiségeiről tartott előadást Horkay Sámuel főiskolai tanár, idegenvezető. Közösen szerveztük a Jászok Egyesületével.
 
2009. július 14-én szalonnasütést szerveztünk a plébánia kertjében.
 
2009-ben ösztöndíjat alapítottunk egy gyimesfelsőloki gimnáziumi tanuló megsegítésére.
 
2009. július 27-én dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivője osztotta meg velünk élményeit. Előadásának címe: Látogatóban oszét rokonainknál
 
2009. augusztus 2-án a Jászok Egyesületével közösen emléktáblát állítottunk a ferences rend alapításának 800. évfordulóján, amelyet Hórvölgyi László esperes, plébános szentelt fel. Avatóbeszédet dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivője mondott.
 
2009. szeptember 6-án átadtuk az első Szent Rozália-díjakat, amelyet a KÉSZ alapított. Díjazottak: Beniczki Béla, Farkas István, Farkas Mátyás, Habencius Anna Villana, Kovács József, Sólyom József, Vajk Alajos Atanáz. (Valamennyi posztumusz)
 
2009. szeptember 4. és 6. között „Az első húsz év után” jubileumi találkozó volt Esztergomban. Tízen vettünk részt ezen a megemlékező konferencián.
 
2009. szeptember 21-én dr. Bedécs Gyula tanár, történész „A nagy háború emlékhelyei Olaszországban” című előadását hallgattuk meg.
 
2009. október 19-én a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Általános Iskola jelenéről és jövőjéről beszélt Novák István igazgató atya.
 
2009. november 16-án Tamási József tiszaföldvári plébános a torinói halotti lepel tudományos vizsgálatáról tartott igen érdekes előadást, és annak egyetlen magyarországi, mérethű, művészi másolatának bemutatásával tisztelte meg a nagyszámú közönséget.     
 
2009. december 12-én adventi estet tartottunk, vendégeink voltak a Szűz Mária Leányai szerzetesnővérek Halicsból.
 
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Jászberény, 2014