Tedd a jót!

2010-es esztendő eseményei


2010. január 19-én közgyűlést tartottunk, összegeztük a 2010. évet, és elfogadtuk a 2010. évi munkatervet.
 
2010. február 19-én. A papság története című előadásában dr. Medvegy János emlékezett a papság évére.
 
2010. február 6-án. A KERESZTÉNY GYÖKEREK ÉS BOLDOG MAGYAR ÉLET program bemutatója volt Budapesten.  
 
2010. március 18-án a Jászok Egyesülete és a KÉSZ közös rendezvényeként író-olvasó találkozóra invitáltuk az érdeklődőket. Vendégünk volt Bán János Mór író, újságíró.
 
2010. március 22-én „Emlékektől a könyvig” címmel dr. Farkas Ferenc főiskolai tanár tartott előadást.
 
2010. április 19-én Kiss Ulrich jezsuita atya beszélt az életéről.
 
2010. május 17-én vendégeket fogadtunk Ipolybalogról, a baráti kapcsolat kiépítéséről beszélgettünk.
 
2010. május 31-én „Küldetésünk a világban” – Dr. Stella Leontin balassagyarmati plébános volt a vendégünk.
 
2010. június 18-án szalonnasütést szerveztünk a plébánia kertjében.
 
2010. szeptember 5-én a Rozália-napi búcsú után adtuk át a Szent Rozália-díjat Tóth Ilona Aquinata ferences szegénygondozó nővérnek.
 
2010. szeptember 20-án Széchenyi Ágnes volt a vendégünk, aki arról beszélt, mit jelent Széchenyi névvel élni.
 
2010. október 15-én tagtársunk, N. Bakos Irén Krisztus Király Szolgálóleánya örök fogadalmat tett Egerben.
 
2010. október 18-án „Karácsony októberben Andrea Boccellivel” –  Németh László közreműködésével.
 
2010. november 12-én a Palóc Társaság megrendezte a MAGYAR VERS ÜNNEPE versmondó versenyt Ipolyságon. Három jászberényi fiatal képviselte Jászberényt és KÉSZ-csoportunkat.
 
2010. november 27-én zarándokút Törökszentmiklósra néhai Farkas Mátyás apát, plébános, a KÉSZ jászberényi alapítójának sírjához.
 
2010. december 4-én szentmise volt elhunyt és élő tagjainkért, valamint a KÉSZ munkájának és a Jászberény katolikus élete című kiadványnak a méltatása, kitüntetés átadás (Dr. Medvegy János és dr. Dobos László közreműködésével)
 
2010. december 6-án a KÉSZ tíz évéről és tagjaink alkotásaiból nyílt kiállítás, könyvbemutatóval egybekötve (Szabó Jánosné és dr. Löffler Erzsébet közreműködésével).
 
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Jászberény, 2014