Tedd a jót!

2007-es esztendő eseményei


2007. január 15-én közgyűlést tartottunk, amelyen az előző évet összegeztük, és a 2007. évi tervet vitattuk meg.
 
2007. február 19-én dr. Farkas Ferenc főiskolai tanár tartott előadást ”Makula nélküli szent tükör” címmel.
 
2007. március 19-én Németh László tagtársunk vetítettképes hangversenyének lehettünk a részesei.
 
2007. április 16-án V. Majzik Mária magyar örökség díjas képzőművész beszélt a budakeszi Himnusz emlékműről.
 
2007. május 20-án a JÁSZ BÖRZÉN mi is részt vettünk, a KÉSZ-t és a könyveinket mutattuk be.
 
2007. április 27-én a közös rendezvényünk vendége dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivője
 
2007. június 18-án szalonnasütés a plébánia kertjében
 
2007. augusztus 22-én Halicsban jártunk a Szűz Mária Családja szerzetesnővéreknél.
 
2007. szeptember 2-án a Rozália-napi búcsún tartottuk a III. Egyházi Népénekes Találkozót, amelyen tizenöt együttes vett részt.
 
2007. szeptember 15-én Mindszenty-zarándoklaton vettünk részt Máriaremetén.
 
2007. október 12-én a Városi Könyvtár és Információs Központtal közös rendezvényünk volt, vendégként dr. Szénássy Zoltán helytörténetírót köszönthettük, aki Rév-Komáromból érkezett hozzánk.
 
2007. október 15-én vendégeink voltak: Szegedről és Zsombóról dr. Imrényi Tibor protobresbiter atya és Polgár Eufrozina nővér. Előadásuk címe: „Európának <>, a nyugati és a keleti kereszténység erejével kell lélegezni.”    
 
2007. október 16-án a Városi Könyvtár és Információs Központban Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész közreműködésével emlékeztünk Árpádházi Szent Erzsébetre.
 
2007. november 8. és 10. között KÉSZ-küldöttgyűlést tartottak Budatétényben, amelyen mi is részt vettünk. Eközben rendezték meg az Első Országos Jótékonysági KÉSZ-bált a Magyar Kultúra Alapítvány székházában.
 
2007. december 1-jén a Halicsból érkező Szűz Mária Családja szerzetesnővérekkel zenés adventi áhítaton vettünk részt.
 
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Jászberény, 2014