Tedd a jót!

XVII. évfolyam - 2016. október


KÉSZ HÍRLEVÉL

Jászberény

 

XV. évfolyam                                    2016. október

 

Kedves Tagtársak!

 

2016 áprilisa óta eltelt időszak eseményeiről kívánom Önöket tájékoztatni.

2016. június 9-én a Déryné Rendezvényházban szerveztük meg „Az idők jelei” című konferenciasorozat jászberényi vitanapját. Témakör: „Egyházi élet és a család”.

Előadók voltak: Dr. Osztie Zoltán KÉSZ elnöke; Szabóné Taczman Mária a KÉSZ helyi csoportjának alelnöke; Spéder Zsolt demográfus, egyetemi tanár; Veresné Novák Katalin államtitkár. Vendégek érkeztek Jászapátiról, Pásztóról, Balassagyarmatról, Törökszentmiklósról, Gyöngyösről, Szolnokról, Tiszafüredről és Salgótarjánból.

Június 20-án szentmisén emlékeztünk a szerzetesrendek feloszlatására, vendégünk volt Fr. Szabó József OFM a Gyöngyösi Ferences Rendház főnöke.

Július 18-án szalonnasütést szerveztünk.

Július végén Elköszöntünk Greutter György és Bertók József káplán atyáktól.

Augusztus 27-én 1ÚTON Nemzetközi Zarándoknap volt, melyen Jászberény, Jászapáti, Nagykáta, Tápiószele településekről indultak a zarándokok Jászfényszaruba, ahol a Mindenszentek templomban szentmisét mutatott be Kiss Csaba plébános.

Szeptember 4-én Rozália-napi szentmisén nyolcadik alkalommal adtuk át a Szent Rozália-díjat, melyet idén Sisa Menyhért a Jézus Neve-templom kántorának ítélt oda a kuratórium.

Szeptemberben hatodik alkalommal kapcsolódtunk be az Szakrális Művészetek Hete országos programsorozathoz.

Szeptember 17-én a Nyitott templomok napja program helyszíne a Szentkúti templom volt. A templomot Besenyi Vendel helytörténész, az orgonát Szabó Attila kántor mutatta be.

Szeptember 24-én konferenciát szerveztünk a szakrális helytörténeti kutatások témakörben. Előadók: prof. dr. Barna Gábor egyetemi tanár, fr. Varga Kamill OFM, Kiss Csaba jászárokszállási plébános, Kovács Péter könyvtárvezető és Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgató. Közreműködött az Ipolybalogi Bukréta Hagyományőrző Együttes Lőrincz Aranka Sarolta vezetésével.

A két esemény a KÉSZ és a Jászok Egyesülete közös szervezésében valósult meg.

Október 8-án „Országos zarándoklat a hazáért” címmel Máriapócson találkoztak az ország különböző részéről érkező csoportok tagjai, közöttük a jászberényiek is.

Október 17-én Csergő Ervin jászboldogházi plébános tartott előadást a Szent István Házban.

November 5-én az Egyházmegyei Szentségimádási Nap alkalmával Taczmann András diakónus tagtársunk vezetésével imádkoztunk.

November 21-én Vallásközi párbeszéd − a kereszténység és az iszlám témakörben dr. Novák István plébános, főigazgató tartott előadást.

Kitüntetettjeink:

Velkeiné Pócz Ilona: a Jászberényi KLIK-től  Jász-Nagykun-Szolnok megyei Művészeti díjat, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumától Elismerő oklevelet kapott.

Besenyi Vendel: a Földművelésügyi minisztertől elismerő oklevelet vett át.

Egressy András: az ’56-os forradalom évfordulója alkalmából Pro Civitate Jászberény díj kitüntetést kapott.

KÉSZ csoportunk Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díj kitüntetésben részesült.

Gratulálunk a megszolgált és megérdemelt kitüntetésekhez!

November 11−13-án szervezték meg az őszi küldöttgyűlést Budapesten. Fő napirendi pont a tisztségviselők megválasztása volt. Dr. Osztie Zoltán, a KÉSZ leköszönő elnöke a Magyar Érdemrend Középkeresztje állami kitüntetést kapott. Szívből gratulálunk!

A KÉSZ új elnöke Maklári Ákos görögkatolikus parókus; társelnök, dr. Galgóczi Gábor orvos Budapest; alelnök Keresztes Dénes agrármérnök Nyíregyháza. Az elnökség tagjai: dr. Brummer Krisztián Sopron, Csizovszky László Jánoshalma, Franczelné Bor Mária Nyíregyháza, Izing László Tata, dr. Lakatos István Dunakeszi, dr. Pálmay Tamás, Békés, Pásztor Paszkál Jászalsószentgyörgy, Zachar Péter Székesfehérvár.

A Csanád Béla-díjat dr. Saramó Márta a tolnai csoport elnöke, a KÉSZ jogtanácsosa kapta.

2017. év központi témája: A reformáció hatása magyar a kereszténységre.

A KÉSZ 2017. évi központi programjai:

Április 21−22-én Csornán tartják meg a tavaszi küldöttgyűlést.

Szeptemberben lesz a KÉSZ XI. Kongresszusa, téma: Védők és építők (Magyarország az európai kereszténység védőbástyája)

2017. október 7-én Máriagyüdön szervezik meg a Zarándoklat a hazáért c. KÉSZ országos találkozót.

Október 21-én meghívásra KÉSZ emlékzarándoklat lesz Bajorországba, Altöttingbe. (Az 1947-ben megtartott „Magyar bűnbánó zarándoklatra” emlékeznek.)

Jászberény, 2016. november 21.

 

KÉSZ-HÍRLEVÉL a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jászberényi csoportjának tagsági értesítője. Megjelenik: évente háromszor. Szerkeszti: Dr. Suba Györgyné, titkár Tel/Fax:57/ 412−167. E-mail: subadoktor3@gmail.com

 
 
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Jászberény, 2014