Tedd a jót!

2002-es esztendő eseményei


2002. január 4-én a Jász Múzeumban, január 10-én a főplébánián tartottunk megbeszélést Sáros András kéziratának megjelentetése ügyében. A tárgyalásokon részt vettek: dr. Bathó Edit, dr. Medvegy János, Sáros László, Tábi István és dr. Suba Györgyné. (Egyezség született: A KÉSZ adja ki egy sorozat első könyveként. Előfizetéssel és pályázattal teremtjük meg a szükséges pénzösszeget. A számítógépbe Suba Györgyné gépeli be. A család nem kér szerzői jogdíjat.)
 
2002. január 21-én közgyűlést tartottunk. Összegeztük az előző évet, és a 2002. évi tervet fogadtuk el.
 
2002. január 26-án Budapesten a KÉSZ-közgyűlésen 13 fővel vettünk részt.
 
2002. február 11-én Szolnokon, a megyeháza dísztermében kerekasztal-beszélgetés volt. Levezető elnök dr. Lanczendorfer Erzsébet. E rendezvényen heten vettünk részt.
 
2002. február 18-án „Jászberény testvérvárosi kapcsolatai” - Bernhadrt András előadása 
 
2002. március 16-án Ópusztaszerre látogattunk 20 fővel, a KÉSZ szervezésében. A zarándoklat célja: ima a polgári erők győzelméért
 
2002. március 18-án dr. Medvegy János húsvéti elmélkedést tartott.
 
2002. április 16-án kerekasztal-beszélgetést szervezett dr. Lanczendorfer Erzsébet.
 
2002. április 22-én „A beregi építkezés” címmel Sáros László Ybl-díjas építész tartott előadást.
 
2002. május 27-én Tóth István lazarista atya beszélt életéről.
 
2002. június 27-én szalonnasütés volt a plébánia kertjében.
 
2002. július 14-én a franciaországi Crescendo és a Jászapáti Városi Vegyes kar adott hangversenyt a főtemplomban.
 
2002. szeptember 7-én vendégül láttuk a debreceni KÉSZ-csoportot Dózsa László vezetésével.
 
2002. október 5-én KÉSZ-zarándoklaton voltunk Márianosztrán.
 
2002. október 18-án Sáros András: A JÁSZBERÉNYI FŐTEMPLOM TÖRTÉNETE c. könyvét Makovecz Imre építész mutatta be.
 
2002. december 16-án „Megszentelt kövek” című könyvéről tartott előadást Józsa László kunszentmártoni tanár, helytörténész.
 
2002. december 22-én a plébániai közösségek adventi estje volt.
 
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Jászberény, 2014