Tedd a jót!

Jászok Egyesülete


A Jászok Egyesülete, amelybe az alapítást követően 2002-ben léptünk be. Kapcsolatunk a kezdetektől kiegyensúlyozott, építő és gyümölcsöző. A könyveink kiadásához, az emléktáblák állításához, az Egyházi Népénekes Találkozók, a Szakrális Művészetek Hete rendezvényeihez anyagi és erkölcsi támogatást nyújt. A támogatásuk mellett igen fontos, hogy a helyi csoportjuk gyakorlati közreműködésével szervezzük meg a fentebb felsorolt, általuk támogatott programokat. Dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivője a jászberényi KÉSZ-csoport alapító tagja. Az általuk alapított Jászsági Civil Vándordíjat 2010-ben elsőként a mi közösségünk kapta meg.
 
 
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Jászberény, 2014